Új sztárokkal erősítené Édes élet című műsorát a TV2 Csoport. A nézők által két leginkább kedvelt showman viszont információnk szerint nem tér vissza a SuperTV2 képernyőjére, a következő évadban ugyanis sem Gáspár Győző (41), sem Berki Krisz­tián (35) mindennapjait nem láthatjuk.

“A bukott csaló Berki Krisztiánra már senki nem kíváncsi” tudta meg a Origo

Helyettük, úgy tudjuk, lesz viszont Emilio, Kis Grófo, Fresh Andi és Wellhello; kérdés, hogy az ő magánéletük felkelti-e az érdeklődést annyira, hogy az Édes élet újra nézettségi csúcsot tudjon dönteni.
Gáspár Győzőt – aki már több mint tíz éve rendszeres szereplője valóságshow-knak, sőt tulajdonképpen az ő családi show-ja honosította meg a műfajt hazánkban – rosszul érinti, hogy a jövőben nem számít rá a csatorna. Főleg azok után, hogy tavaly nyáron azonnali hatállyal kirúgták, miután megrángatta az egyik szerkesztőt, majd pár hónap múlva vissza is vették, mert öccsével, Gáspár Zsoltival együtt valóban tudták hozni a nézettséget.

– Sajnos igaz a hír, minket valóban nem kértek fel a folytatásra – kezdte a Origo Győző. – Érzem én, hogy egyre inkább a fiatalok kapnak teret, de nálam és az öcsémnél viccesebb showman nincs a világon. Azt gondolom, számtalan sztárnak adtunk kenyeret a kezébe.

Ezt a műfajt én kezdtem el Magyarországon, akkor ők csak röhögtek rajtam, most meg, aki csak teheti, bekameráztatja az egész életét. Közel sem olyan könnyű műfaj ez, mint ahogy gondolják, de persze sok sikert kívánok mindenkinek – mondta Gáspár Győző, akinek szavaiból azért kiérezhető a csalódottság.

8_o_edes_elet_graf
Tévéből ki, tévébe be Fluor Tomi és Kis Grófo felkészül az Édes életre, míg Berki Krisztián és Gáspár Győző búcsúzik a műsortól
/Grafika: Séra Tamás

Ami nem is csoda, hiszen igen könnyű kereseti lehetőség egy valóságshow-ban szerepelni. Ahogy arról korábban a Origo beszámolt: Berki Krisztián 100 ezer forintot kapott epizódonként az Édes életben való szereplésért, és bár Emiliónak vagy Kis Grófónak – akik n­em akarta megszólalni – még közel sincs akkora rajongótábora, mint nekik, a Origo úgy tudja, ők is szép összeget zsebelhetnek be hetente cserébe azért, hogy betekintést engednek a privát szférájukba.

– Az Édes élet valóban megújul, de egyvalami nem változik: továbbra is szórakoztató tartalommal várja majd a képernyők elé a nézőket. A sztárok felkérése egyelőre folyamatban van, ezért a találgatásokra, sajtóhírekre nem szeretnénk reagálni, de annyit elárulhatunk, nagyon sokan jelentkeznek nálunk, hogy szeretnének szerepelni a műsorban. Amint összeállt a végleges szereplői névsor, bejelentjük – tudtuk meg a TV2-től.


Origo

A nemi erőszakon poénkodtak Sebestyén Balázsék

Sebestyén Balázs botrány folytatodik..ITT És a meleg prostituált Takács Gagastar Milánt már mindenhol megismerik

Újsagirok táboroztak le Sebestyén Balázs házánál! STORY..ITT

BLIKK PRESS szerint állitólag Sebestyén Balázs meleg prostituált csalja a feleségét??

Sebestyén Balázs botrány folytatodik..ITT És a meleg prostituált Takács Gagastar Milánt már mindenhol megismerik

Még több szex és botrány Story a szexmániás Som Balogh Edináról..ITT

Som Balogh Edina űgyvedje nyilatkozott a pornó botrányról

Barátok Közt Kingaja pornó botrány folytatodik

Hoppá Balogh Edina csak a pénzre hajt

GERENCSÉR CSABA JET SKI VERSENYZŐ IGY DUGJA SUGARLOAF ERÁT! +VIDEÓ

Botrány videó itt Sugarloaf Era és Gerencsér Csaba botrány pornó videója itt

GERENCSÉR CSABA ODAFIGYEL A VIDRÁKRA IS KÉT SZEX PARTI KÖZÖTT! STORY..ITT 

BOTRÁNY:PALÁCSIK TIMI DROGOS, PERVERZ, SZEXMÁNIÁSOKKAL JETSKIZET! STORY..ITT

MI A KÖZÖS? DUNAHARASZTI, JETSKI, KOKAIN, KURVÁK, NAV-BAN? STORY..ITT

MI A KÖZÖS SUGARLOAF ERA, PORTIK, VIZÓVICZKI, GERENCSÉR CSABA ÉS MESTERHÁZY ATTILA KÖZÖTT? STORY..ITT

Baj Angelika Dunaharasztiban a szex tavon Jet-skizett!

Mi a közös? Dunaharaszti, Jetski, Kokain, Kurvák, NAV-ban

Korrupció a hatóságok közreműködésévvel.

GERENCSÉR OLIVÉR ÉDESAPJA GERENCSÉR CSABA JET SKI VERSENYZŐ IGY DUGJA SUGARLOAF ERÁT! +VIDEÓ

KORRUPCIÓ A HATÓSÁGOK KÖZREMŰKÖDÉSÉVVEL GACSAL BALÁZS JET SKI VERSENYZŐ ÉS A TOP CLEANING KFT ÜGYVEZETŐJE!

HOSSZÚ KATINKÁT ÁLLÍTÓLAG GACSAL BALÁZS JET SKI VERSENYZŐ ÉS A TOP CLEANING KFT ÜGYVEZETŐJE SZEX TANYÁRA VITTE?

KÜLÖNLEGES HAJÓMODELLT KAPOTT A KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM A GERENCSÉR CSABA ÉS GACSAL BALÁZS KURVA PECÉREKTŐL! STORY..ITT

GERENCSÉR CSABA BERÁGOTT. ÉLETVESZÉLYESEN FENYEGETŐZIK..ITT

Rajok és kurvák szürke hétköznapjai. Dunaharaszti Gerencsér Csaba

És ki az a Gerencsér Csaba?

Ime néhány infó:

http://blikkpress.com/2013/03/29/mi-a-kozos-dunaharaszti-jetski-kokain-kurvak-nav-ban/

http://blikkpress.com/2013/11/24/kulonleges-hajomodellt-kapott-a-kozlekedesi-muzeum-a-kurva-percerektol/

http://blikkpress.com/2013/08/09/botranypalacsik-timi-drogos-perverz-szexmaniasokkal-jetskizet/

Ja és többek között a www.topcleaning.hu Kft igazi tulajdonosa! A Top Cleaning Kft kétes körülmények között nyert el több tiz  milliós állami megrendeléseket!

EL A VIDRÁKRA IS KÉT SZEX PARTI KÖZÖTT! STORY..ITT 

BOTRÁNY:PALÁCSIK TIMI DROGOS, PERVERZ, SZEXMÁNIÁSOKKAL JETSKIZET! STORY..ITT

MI A KÖZÖS? DUNAHARASZTI, JETSKI, KOKAIN, KURVÁK, NAV-BAN? STORY..ITT

MI A KÖZÖS SUGARLOAF ERA, PORTIK, VIZÓVICZKI, GERENCSÉR CSABA ÉS MESTERHÁZY ATTILA KÖZÖTT? STORY..ITT

Baj Angelika Dunaharasztiban a szex tavon Jet-skizett!

Mi a közös? Dunaharaszti, Jetski, Kokain, Kurvák, NAV-ban

Korrupció a hatóságok közreműködésévvel.

MÉG TÖBB STORY!

Gerencsér Csaba rendszeresen támogatok rászorulokat, például Sugarloaf Erát, GERENCSÉR CSABA IGY TÁMOGATJA A RÁSZORÚLÓKAT VIDEÓ ITT. De az utszéli prostikat akiknek nagy szükségük van a pénzemre.

GERENCSÉR CSABA AKI A DUNAHARASZTI JETSKI TÓ EGYIK TULAJDONOSA IGY TÁMOGATJA A RÁSZORÚLÓ UTSZÉLI PROSTIKAT VIDEÓ ITT

ILYEN EGY SZEX ÉS DROG BULI NÁLUNK DUNAHARASZTIBAN

Még több botrány Story..

GERENCSÉR CSABA, TANYI KLÁN MEG A TÖBBIEK MAFFIA STORY..ITT

SIMICSKA EMBEREI AZ ÁFA CSALÓ GERENCSÉR CSABA SZEX TAVÁN JÁTSZOTTAK!

KÖVÉR ERIKA ALS SUGARLOAF ERA KURVAKÉNT KEZDTE A KARIERJÉT, DE EKKOR IS MÁR LÁTSZÓT, HOGY SZERETI A MIKROFONT….! ÉS AKI DUGJA AZ NEM MÁS MINT GERENCSÉR CSABA! MIKÖZBEN DUGTA ÉS SZOPATTA ERÁT, EKÖZBEN FELSÉGE OTTHON VÁRTA A KÉT GYEREKKEL! VIDEÓ..ITT!

GERENCSÉR CSABA SZEXPARTI KURVÁKKAL, A VASTAG KUTYALÁNCOS JÓKÁPŰ SRÁC AKI, MELLESLEG ROKKANT NYUGDIJAS, NA Ő A TOP CLEANING KFT STÓMAN TULAJDONOSA, A VIDEÓ KÖZEPÉN AMIKOR GERENCSÉR MÁR VISSZA HÁNYJA AZ ALKOHOLT, A MELLETTE ÜLŐ FEHÉR PÓLÓS ÚRIEMBER MISKY TAMÁS, AKI SZINTÉN MÁR NEM SZOMJAS!EKÖZBEN A KURVÁK A FAHÁZBAN ÉS A BÜFÉBEN IS SZOPNAK! 

A MUFF MÁNIÁS JET-SKI VERSENYZŐ GERENCSÉR CSABA NYILATKOZOTT! VIDEÓ

GAZDASÁGI BŰNÖZŐ CÉGE TAKARÍT AZ ADÓHATÓSÁGNÁL 

Gerencsér Csaba életveszélyes fenyegetése, ilyen amikor nem kedves!

Hirdetés

ÉBRESZTŐ MAGYAR NEMZET! MNO24.HU

BELFÖLD! KÜLFÖLD! BOTRÁNY! SZTÁRVILÁG! ZERO24.HU

NYILVÁNOS HELYEN FORGATOTT PORNÓ FILMET HARGITAI HENRIETTA TRIATLONISTA! +18 A DVD KERESD AZ ÚJSÁG ÁRUSOKNÁL!

MEGTALÁLTUK A LEGSZEBB MAGYAR SPORTOLÓLÁNYT AKI PORNÓSZTÁR IS! +18

ORBÁN VIKTOR SZEXMUNKÁST NEVEZ KI SPORT ÁLLAMTITKÁRNAK? +18

HIRDETÉS

Megjelent a HOT VIDEÓ magazin SZEPTEMBERI száma.A magazin mellé ajándék DVD filmet is adunk.

A magazint keresd és kérd az újság árusoktól! Inmedio és a RELAY üzletekben.

Megvásárláskor ellenőríze, hogy a film melléklet valóban az magazin mellet van.

Hargitai Henrietta triatlonista müvésznevén Christen Courtney +18 A DVD keresd az újságárusoknál

Christen Courtney Free Porn DVD_felszin

Hirdetés

HIRDETÉSMAS A5 szexrandi 14 FFMAS STUDIO150û102_A5MAS14dc_A5MAS16dc_B5

BOTRÁNY VIDEÓ ITT SUGARLOAF ERA ÉS GERENCSÉR CSABA BOTRÁNY PORNÓ VIDEÓJA ITT
GERENCSÉR CSABA ODAFIGYEL A VIDRÁKRA IS KÉT SZEX PARTI KÖZÖTT! STORY..ITT 
BOTRÁNY:PALÁCSIK TIMI DROGOS, PERVERZ, SZEXMÁNIÁSOKKAL JETSKIZET! STORY..ITT
MI A KÖZÖS? DUNAHARASZTI, JETSKI, KOKAIN, KURVÁK, NAV-BAN? STORY..ITT
MI A KÖZÖS SUGARLOAF ERA, PORTIK, VIZÓVICZKI, GERENCSÉR CSABA ÉS MESTERHÁZY ATTILA KÖZÖTT? STORY..ITT
BAJ ANGELIKA DUNAHARASZTIBAN A SZEX TAVON JET-SKIZETT!

BOTRÁNY VIDEÓ ITT SUGARLOAF ERA ÉS GERENCSÉR CSABA BOTRÁNY PORNÓ VIDEÓJA ITT

GERENCSÉR CSABA ODAFIGYEL A VIDRÁKRA IS KÉT SZEX PARTI KÖZÖTT! STORY..ITT 

BOTRÁNY:PALÁCSIK TIMI DROGOS, PERVERZ, SZEXMÁNIÁSOKKAL JETSKIZET! STORY..ITT

MI A KÖZÖS? DUNAHARASZTI, JETSKI, KOKAIN, KURVÁK, NAV-BAN? STORY..ITT

MI A KÖZÖS SUGARLOAF ERA, PORTIK, VIZÓVICZKI, GERENCSÉR CSABA ÉS MESTERHÁZY ATTILA KÖZÖTT? STORY..ITT

BAJ ANGELIKA DUNAHARASZTIBAN A SZEX TAVON JET-SKIZETT!

MI A KÖZÖS? DUNAHARASZTI, JETSKI, KOKAIN, KURVÁK, NAV-BAN

KORRUPCIÓ A HATÓSÁGOK KÖZREMŰKÖDÉSÉVVEL.

MÉG TÖBB BOTRÁNY: STORY FIGYELŐ!

KOVI NYILVÁNOS HELYEN FORGATOTT PORNÓVAL TÉR VISSZA!! +18

ELÖZMÉNYEK SARKA KATA ÉS BÁLINT ANTONIA SZAPPANOPERÁJÁBÓL…ITT

A nemi erőszakon poénkodtak Sebestyén Balázsék

BLIKK PRESS szerint állitólag Sebestyén Balázs meleg prostituált csalja a feleségét??

Sebestyén Balázs botrány folytatodik..ITT És a meleg prostituált Takács Gagastar Milánt már mindenhol megismerik

Újsagirok táboroztak le Sebestyén Balázs házánál! STORY..ITT

Hajdú Peti Orbán Viktor sajtósával hancúrozik!

Barátok Közt Kingája milliókkal tartozik Lévai Adriennek!

Még több botrány Story..

Rémálomból tündérmese lett a szexmunkás playmate élete! +18

Ezért esélyes a legbunkóbb celeb címre privát-prosti 

Baukó ÉvaEx prosti Balogh Edina bikiniben cukiskodik a kisfiával

Szexmunkás VV Gigi soványsága miatt aggódnak a követői

Még több botrány Story..

Magyar celebekel is forgat az állatos pornófilmek rendezője!

Strici és a hazug Körmendi Gábor össze állt mint két kicsi lego

Ricardó kurvája Bonny Singer abbahagyta, megijedt a punciorvostól

VV Béci alias Jancsi Bohóc a gatyájába hugyozót

Kiakadtak a luzer rendőrök a Zsanett-ítélet miatt, Strasbourgba mennek igazságért

Pedofilok köztünk járnak

Ricardó Soli aki Koko-val pozól, dobta fel a dubajozás vádlottjait

Magyar celebekel is forgat az Animál filmrendező

Ló fasz szopogató VV Gigi lelki megtisztuláson vesz részt! +18

Eltorzult VV Gigi! STORY..ITTVV GIGI: JÓ LENNE GYEREK, DE A KURVÁLKODÁS MELLET NEM LEHET!

VV Gigi is nyakonöntött magát! VIDEÓ..ITT

Eltorzult VV Gigi! STORY..ITTVV GIGI: JÓ LENNE GYEREK, DE A KURVÁLKODÁS MELLET NEM LEHET!

VV Gigi álszent kurva VIDEÓLELEPLEZŐ VIDEÓ ITTKörözi a bíróság Kaminski Fanny strómanját, Körmendi Gábort! Story..itt

Orbán Viktor riportere Körmendi Gábor nőt erőszakolt meg, és drogot terjeszt? Szerinted megússza?

Nemi erőszak gyanújába keveredett a Tabu Rádió műsorvezetője Körmendi Gábor.. 

A média csótányok STORY gálájára be engedték Orbán Viktor geciskedő, perverz, nőt erőszakoló riporterét is aki „Gecis” kedésről kérdezett! VIDEÓ ITT

Pumped Gabo és a Forgács ikrek kurvája egy pár lett!Simicska emberei az áfa csaló Gerencsér Csaba taván játszottak!

Ime a legdögösebb szexmunkás, akihez képest a travi fejű Voksán Virág sehol sincs!

Bálint Antónia le akarta szopni részegen Hajdú Petit? +18 Fotó

Exkluzív fotók: Kajakosok rendszeresen kokain és szexorgiákat tartanak!

Még több nimfomániás, ingyen kurva Szepesi Niki Story-itt

Lévai Adri Dubajban tényleg nem szexelt pénzért, csak ingyen?

VV Dóri és Lévai Adrienn szexmunkás órabére 2000 Euro