A pornósztár, aki előtt egy cél lebeg: autóversenyzővé válni

Az osztrák Mick Blue nem kis név a szakmában, negyvenévesen pedig rájött, hogy itt az ideje megvalósítani gyerekkori álmát.
“Egy férfinak két vágya van az életében: gyönyörű nőkkel szexelni és gyors autókat vezetni.”

Ezzel a kijelentéssel kár is lenne vitatkozni, Mick Blue azonban nem csak álmodik erről, hanem hosszú évek óta, hétről hétre meg is valósítja álmait. Az osztrák ugyanis több mint tizenhét éve dolgozik a pornóiparban, mi több, komoly hírnévre sikerült szert tennie ez idő alatt, hiszen az elmúlt három évben egyaránt elhódította a szakma Oscarjának számító AVN Év Férfi Színésze-díját.


Blue több mint kétezer filmben szerepelt karrierje során, a pornózással foglalkozók egy része negyvenen túl azonban alternatív lehetőségeken kezd el gondolkozni. Annak ellenére, hogy a grazi most jutott el odáig, hogy igazán jó lenne valami mást is csinálni, esze ágában sincs abbahagyni a filmezést, hiszen minden értelemben a csúcson van, feleségével, a szintén felnőttfilmes Anikka Albrite-tal együtt. 2015-ben az első pár lettek, akik egyszerre hódították el az AVN legjobb egyéni elismeréseit.

“Kisgyerekkorom óta autóversenyző szerettem volna lenni, mindig is vonzott a motorsport világa, de sajnos a családomnak nem volt pénze hozzá”

– mesélte Blue, azt pedig mi tehetnénk hozzá, hogy ha ló nincs, a szamár is jó elve alapján állt pornósnak.


“23 évesen új fejezet kezdődött az életemben, 2017-re pedig a lehető legnagyobb sikereket is sikerült elérnem, de amikor tavaly szeptemberben betöltöttem a negyvenet, elgondolkoztam: valóra szeretném váltani gyerekkori álmomat. Autóversenyző akarok lenni.”

Felesége, Anikka volt az, aki az első órákra befizette a híres Skip Barber Racing School nevű versenyiskolába, melynek fontosságáról mindent elmond, hogy olyan nagynevű pilóták tanulták itt az autózás csínját-bínját, mint például Juan Pablo Montoya vagy éppen Michael Andretti korábbi CART-bajnokok.

Sőt, a SBRS dicsőségfalán szerepel Billy Idol, Meat Loaf, Al Pacino és Tom Cruise neve is.

Ekkor még úgy tűnt, hogy puszta hobbi lesz az egész, de amikor Blue megvetette lábát az első tíz között, elkezdte komolyan venni a versenyzést. Olyannyira, hogy azt tervezi, 2020-ban már az IndyCar-ban fog indulni.


És itt jön képbe a pénz. Bár az osztrák színészi karrierje során szép kis summát szexelt össze, ez még mindig eltörpül ahhoz képest, mint amennyi a magas szinten űzött versenyzéshez szükséges. Blue művésznevén indul a futamokon, melynek természetesen előnyei és hátrányai is vannak: egyrészt többen figyelnek fel rá, mint egy átlagos úrvezetőre, másrészt azonban felmerül a kockázata, hogy kik lesznek azok, akik hajlandóak lesznek támogatni egy felnőttfilmest.

Amíg megszerzi a szükséges támogatást, Blue addig is kényesen ügyel mentális és fizikai kondíciójára: “Ha pornószínész vagy, akkor fizikai képességeid határán teljesítesz, az agyad pedig hozzászokik ehhez. Ha viszont versenyzel, az mentálisan és fizikálisan is próbára tesz.

A grazi legalább hasznosítani tudja pornós karrierje során kimunkált életvitelét.

“Nem partizom, nem iszok, és nagyon sokat kardiózok. Otthon pedig szimulátorozom, melynek segítségével hozzá tudok szokni az új pályákhoz és autókhoz, a kormányzáshoz és a pedálokhoz.”


Sőt, további jótékony haszna van a filmezésnek, melyet Blue a versenyzésben tud hasznosítani. Persze a pornózás nem készíti fel őt a versenyzésre, de mindkettő olyan terület, amelyben komoly a versengés, mégis elengedhetetlen a szereplők együttműködése a sikerhez. Nagyon fontos a bizalom, így egymás egészsége és biztonsága kevésbé van veszélynek kitéve. A kenyérkereset azonban nem áll le. “Még mindig teljes állású színész, producer és rendező vagyok, és amikor csak lehetőségem adódik rá, versenyzem. Szerencsére elég gyakran van ilyen.”

Blue következő versenyére augusztus végén, a coloradói Highland Plains pályán kerül sor, a World Racing Leauge nevű sorozatban, mely 24 órás lesz, így hatalmas kihívást jelent az alvás- és figyelemhiánnyal küzdő versenyzők számára.

Egy biztos: az adrenalin akkor is csúcsra fog járni Mick Blue-ban – persze ezúttal teljes menetfelszerelésben.

Hirdetés

Exclusive videó: Pornós stewardess a légitársaság sztárja Budapesten! +18 FILM

INGYEN HIDETÉS

Megjelent az ARGO pornó változata! A DVD a híres rendező kedvenc jelenetei láthatóak, a Fargó az igazi kul anál filmet keresd az újság árusoknál!

Megjelent a AMATŐR magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a HOT DVD magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a HOT VIDEÓ magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól! Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a HUSTLER magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIDETÉS

Megjelent a PORNÓ SZTÁR DVD magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIDETÉS

Megjelent a SZAFT magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIDETÉS

Megjelent a SZEXPRESSZ magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIDETÉS

Megjelent a SZEXTÁZIS magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIRDETÉS

Hirdetés

Hajdú János a TEK vezetője egy drogos, nőket zaklató riporterrel beszélgetett!

Hirdetés

Így dobja el az agyát a friss menyasszony a FesztEgeren, a kretén riporter Körmendi Gábor oda is pofátlankodott! Hiszen ő egy „sztár riporter”, neki mindent szabad!

Hirdetés

ÜDÍTŐITAL SZÓSZÓLÓJA LETT A MÉDIA CSÓTÁNY AKI MAGÁT „BULVÁRPÁPÁNAK” TARTJA, MIKÖZBEN CSAK EGY SZERENCSÉTLEN LUZER, AKI IMPOTENCIÁVAL KÜZD!

Hirdetés

Grétát hazazavarták a szépségtáborból, mert még egy verset sem tudott megtanulni!

Hirdetés

Mr. President: Kibaszott finom a pogácsa – öltözői videó!

HIRDETÉS
ÜDÍTŐITAL SZÓSZÓLÓJA LETT A MÉDIA CSÓTÁNY AKI MAGÁT „BULVÁRPÁPÁNAK” TARTJA, MIKÖZBEN CSAK EGY SZERENCSÉTLEN LUZER, AKI IMPOTENCIÁVAL KÜZD!

HIRDETÉS

Escortlányként hirdetik M. Richárd verekedő nőjét Kálmán Szilviát Dubajban! +18 FOTÓK

A DÓZSA GYÖRGY ÚTI GÁZOLÓ MENT A VEREKEDŐ CICABABA EXÉÉRT A RENDŐRSÉGRE

SZÉTVERTEK EGY LÁNYT A DÓZSA GYÖRGY ÚTI HORRORBALESETRŐL IS ISMERT MOLNÁR RICHÁRD MIATT

Hirdetés

Nyakas Zsolt “Nyaki” pisztollyal bénázik! Vajon mire készül?, Terror támadásra vagy rablásra gyakorol?

HIRDETÉS

 

EXCLUSIVE: PORNOGRÁF FOTÓKAT ÁRULNAK A VÁLOGATOTT ÚSZÓNŐRŐL! BORS MEGSZEREZTE +18 KÉPEK
EXCLUSIVE: PORNOGRÁF FOTÓKAT ÁRULNAK A VÁLOGATOTT ÚSZÓNŐRŐL! BORS MEGSZEREZTE +18 KÉPEK
Botrány: Felkerült a netre a debreceni úszóbajnokságon szexelő úszók videója!

Bugyi nélkül, a lábai közé nyúl a meztelenkedő modell

Al Pacino 77 évesen is markolja a mellet, miközben csaja puncit villant!

Bugyi nélkül, meztelenül ünnepel a kis mellű drukker lány

Leesett az állunk: Baukó Éváról ingyen mutogatja hogyan szopik! +18 FOTÓK

Mi ez a modellen: fürdőruha vagy matrica? VIDEÓ
Az orális szex magas iskolája: Így repítsd mennyekbe a férfit

Prostituáltnál jártam a házasságom előtt. Most nagy bajban vagyok

A BOLONDOS PORNÓSOK FRÁSZT HOZTAK A NÉZŐKRE! +18 VIDEÓK

Muri Enikő lett a Sugarloaf új énekesnője! +18 VIDEÓ

Sugarloaf Era amatör szex filmje! +18 VIDEÓ

PLASZTIKA-SZŰZKÉNT LETT SEBÉSZET ARCA BALOGH EDINA

HONNAN JÖTT EZ A CSAJ? – ÍME A TITKOK PUMPED GABO CSAJÁNAK MÚLTJÁRÓL

ANÁL PORNÓS MÉSZÁROS DÓRA EGY TELJESEN MEZTELEN FOTÓVAL KÖSZÖNTI A HÉTFÖT

FOCI SZTÁRUNK ÉS SZEXMUNKÁS-PORNÓSZTÁR PÁRJA EL ÁRULTA: EZÉRT KAP SOK AJÁNLATOT

MILLIÓKAT KÖVETEL RÉPÁS LAJOS FŐ STRICI A SZEXMUNKÁS BALOGH EDINÁTÓL

Kiderült, melyik gyönyörű modell kerül a Sport Illustrated címlapjára – nagy volt az öröm

Szorcsik H. Vikivel jött össze Nádai Anikó gyerekének az apja

Nem semmi poszttal emlékeztet Pirner Alma anál pornósztár a Valentin-napra

celine handbags A lassan megszűnő magyar Playboyban eddig is voltak, ezután is lesznek meztelen nők

Az Éjjel-Nappal Budapest volt szereplője VV Soma kedvese! +18

Minden második magyar számít egy kis szexre Valentin-nap alkalmából! +18

Trump-pornók tucatját forgatná egy felnőttfilmes stáb – videó

Ötperces gyönyör: Durva szex a parkolóban, sokkot kaptak a járókelők! +18

Ingyen Hirdetés
Ismét prostiként hirdetik VV Veronikát (+18)

2 millió embert küldött térdre a vetkőzés királynője

Som-Balogh Edina: Vashiány miatt ment el a babám! +18 FOTÓK

Házassági tévhitek: elhagyja a párja, ha túlságosan őszinte vele! +18 FOTÓK

Felrobbant az implantátum a szépségkirálynő mellében, most megmutatta torz kebleit! +18 FOTÓK

Pornó sztár Pirner Almának milliókat ajánlottak fel a szexért? +18 FOTÓK

celine bags Rögtön ágyba kerülnek egy ausztrál társkereső show-ban! 318 FOTÓK

Hirdetés

Újpesti ex focista Kabát Péter és pornós csaja többé nem eszik kacsahúst! +18 FOTÓK

Néger puncit nyalogat Zalatnay leszbikus lánya

Íme a legszexibb fenekek! +18 Fotók!

Szerelmes karácsony Kabát Péter és anál pornós Róka Adriennel! +18

JENNIFER LAWRENCE BEVALLOTTA, UTÁLJA A RAJONGÓIT

Szerelmi kalandok miatt sikeresek a színésznők

Nem találkozik gyermeke apjával a valóság show sztár! +18

Szakítása után változott bombanővé Fresh Andi

canada goose Vallott a pornós: kiskorú lányokkal szexelt egy partin

A pornószínésznő állítja: megerőszakolta a rendező a forgatás közben

Lehúzta bugyiját a pucér, nagy mellű bombázó

Napi Ratajkowski: ismét pucér a jócsaj

Nézze meg Ön is Bangkok egyetlen nudista üdülőhelyét!

Kocsis Korinna: nekem az kevés, ha egy férfi jóképű!

Palvin Barbarát meztelenül fotózták

Stella Maxwell félmeztelen mutogatja magát

Szabó Tünde megnevelné Hosszú Katinka férjét! +18 FOTÓK

Retro: nézd meg az elképesztően dögös Liptai Claudiát! +18 FOTÓK