Prostituáltnál jártam a házasságom előtt. Most nagy bajban vagyok

Mit tegyek?

Úgy tizenkilenc éves lehettem, amikor arról panaszkodtam a bátyámnak, hogy egy nő sem áll szóba velem. Pedig annyira, de annyira szeretném… Mármint hogy annyira szeretnék már „úgy” is együtt lenni egy nővel – és ő azonnal tudta, hogy mit kell tennie: elvitt a kisváros határába, ahol akkoriban éltünk, és befizetett nekem egy menetre a legjobban tetsző professzionális hölgynél. Most annak kellene következnie, hogy mekkora csalódás volt. De nem!

Csodálatos élmény volt, az a lány (merthogy tényleg az volt, egy csinos, fiatal lány) valóban értette a dolgát. Olyannyira, hogy még később is visszalátogattam, ha összegyűlt egy kis felesleges pénzem. Az első élmény után nagyon is megjött az önbizalmam, és a következő évtized azzal telt el, hogy a legkülönbözőbb hölgyekkel, a legkülönbözőbb körülmények között „csiszoltam a tudásom”.

Aztán megházasodtam, és mivel gyermekkorom óta hűségre és becsületre neveltek, nem nagyon hűtlenkedhettem. Az elmúlt húsz évben kizárólag a feleségemmel élveztem a testi örömöket. Csak hát semmi sem a régi már… Talán így is van jól, hiszen három gyermek felnevelése és a közösen leélt évtizedek után hogyan is tekinthetnénk egymásra úgy, mint egykoron?! Nem lenne nekem ezzel semmi bajom, ha egy idő óta nem fantáziálnék folyamatosan arról a legelső meghatározó élményről.

Folyamatosan azon jár az eszem, hogy találjak megint egy igazi profi és gyöngéd hölgyet. Aki, talán még jobban is, mint egykoron, ismét felrázná a testem, megmozgatná fantáziámat és az összes porcikámat – és én ugyanazt vágyat és a kielégültséget érezhetném ismét, mint akkor, a legelső alkalommal.

Nap mint nap azon kapom magam, hogy a külvárosban autózgatok. A múltkoriban láttam is egy lányt, aki kísértetiesen hasonlít arra az egykori tüneményre. Egyre jobban vágyom rá – de hiába a vonzalom. Bármennyire is abszurd, a vágyakozás ellenére érzem-tudom, hogy soha nem tudnám megbocsátani magamnak ezt a mostani kalandot.

Blikk információ

Ingyen Hirdetés

A BOLONDOS PORNÓSOK FRÁSZT HOZTAK A NÉZŐKRE! +18 VIDEÓK

Muri Enikő lett a Sugarloaf új énekesnője! +18 VIDEÓ

Sugarloaf Era amatör szex filmje! +18 VIDEÓ

PLASZTIKA-SZŰZKÉNT LETT SEBÉSZET ARCA BALOGH EDINA

HONNAN JÖTT EZ A CSAJ? – ÍME A TITKOK PUMPED GABO CSAJÁNAK MÚLTJÁRÓL

ANÁL PORNÓS MÉSZÁROS DÓRA EGY TELJESEN MEZTELEN FOTÓVAL KÖSZÖNTI A HÉTFÖT

FOCI SZTÁRUNK ÉS SZEXMUNKÁS-PORNÓSZTÁR PÁRJA EL ÁRULTA: EZÉRT KAP SOK AJÁNLATOT

MILLIÓKAT KÖVETEL RÉPÁS LAJOS FŐ STRICI A SZEXMUNKÁS BALOGH EDINÁTÓL

Kiderült, melyik gyönyörű modell kerül a Sport Illustrated címlapjára – nagy volt az öröm

Szorcsik H. Vikivel jött össze Nádai Anikó gyerekének az apja

Nem semmi poszttal emlékeztet Pirner Alma anál pornósztár a Valentin-napra

A lassan megszűnő magyar Playboyban eddig is voltak, ezután is lesznek meztelen nők

Az Éjjel-Nappal Budapest volt szereplője VV Soma kedvese! +18

Minden második magyar számít egy kis szexre Valentin-nap alkalmából! +18

Trump-pornók tucatját forgatná egy felnőttfilmes stáb – videó

Ötperces gyönyör: Durva szex a parkolóban, sokkot kaptak a járókelők! +18

Ingyen Hirdetés
Ismét prostiként hirdetik VV Veronikát (+18)

2 millió embert küldött térdre a vetkőzés királynője

Som-Balogh Edina: Vashiány miatt ment el a babám! +18 FOTÓK

Házassági tévhitek: elhagyja a párja, ha túlságosan őszinte vele! +18 FOTÓK

Felrobbant az implantátum a szépségkirálynő mellében, most megmutatta torz kebleit! +18 FOTÓK

Pornó sztár Pirner Almának milliókat ajánlottak fel a szexért? +18 FOTÓK

Rögtön ágyba kerülnek egy ausztrál társkereső show-ban! 318 FOTÓK

Hirdetés

Újpesti ex focista Kabát Péter és pornós csaja többé nem eszik kacsahúst! +18 FOTÓK

Néger puncit nyalogat Zalatnay leszbikus lánya

Íme a legszexibb fenekek! +18 Fotók!

Szerelmes karácsony Kabát Péter és anál pornós Róka Adriennel! +18

JENNIFER LAWRENCE BEVALLOTTA, UTÁLJA A RAJONGÓIT

Szerelmi kalandok miatt sikeresek a színésznők

Nem találkozik gyermeke apjával a valóság show sztár! +18

Szakítása után változott bombanővé Fresh Andi

Vallott a pornós: kiskorú lányokkal szexelt egy partin

A pornószínésznő állítja: megerőszakolta a rendező a forgatás közben

Lehúzta bugyiját a pucér, nagy mellű bombázó

Napi Ratajkowski: ismét pucér a jócsaj

Nézze meg Ön is Bangkok egyetlen nudista üdülőhelyét!

Kocsis Korinna: nekem az kevés, ha egy férfi jóképű!

Palvin Barbarát meztelenül fotózták

Stella Maxwell félmeztelen mutogatja magát

Szabó Tünde megnevelné Hosszú Katinka férjét! +18 FOTÓK

Retro: nézd meg az elképesztően dögös Liptai Claudiát! +18 FOTÓK

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a CELEB VALÓ VILÁG DVD, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

sss-celeb_valo_vilag_dvd_felszin_2_0-2

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a EXTRA PRIVÁT PARTNER magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a ÖKM magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a POPO DVD magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a POPO VIDEÓ magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIDETÉS

Megjelent a SPÉCI magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

HIRDETÉS

Hirdetés

888

Hirdetés

lokal

HIRDETÉS